Last week

Az én sulimban véget ért a héten a tanítás, most már majd csak ősszel fogok tudni menni. Pedig a gyerekek még egy hétig hagynának, sajnálom, hogy nem tartott tovább…

A múlt vasárnapi kirándulást mi úsztuk meg legolcsóbban, a másik családokból szinte mindenki leégett rendesen, mi meg csak egy kicsit. Pedig mi vagyunk a legfehérebbek úgy alapból. De hát mi pont ezért vigyáztunk is nagyon. Milyen jól jártunk! 🙂

A héten a medencébe sem mentünk csak kétszer, iszonyat meleg van, még a vízben is nehéz kibírni. Megvártuk, míg annyira késő lesz, hogy a medence is árnyékba kerüljön, és csak akkor mentünk.

A mi sulinkban már nagyon vakációszagú volt ez a hét. Azt mondták a tanárok, hogy az utolsó napot nem “szabad” a suliban tölteni, menni kell valahova. Mivel a mi tanárunk elég messze lakik, mi piknikezni mentünk (bár ő az éttermet javasolta volna, de leszavazta a többség), a többi csoport a tanárához ment egyébként. B. azt mondta, mindenki adjon oda neki 2 $-t, majd ő megvesz mindent, de ezt is leszavazták, így aztán azt szerveztük egész héten, hogy ki mit, és mennyit hozzon. Abban volt csak egyetértés, hogy mindenki hozzon valami nemzeti ételt is. 🙂
A héten tehát már nem volt új nyeltvan, a szövegértések a nyárról szóltak, többször is volt társalgás – ilyenkor önkéntesek jönnek az órákra, mi több csoportra oszlunk és velük dumálgatunk, a témákban kártyák segítenek, hogy nehogy ne tudjunk kitalálni semmi érdekeset.

Pénteken tehát mentünk egy parkba, ott sütöttünk hotdogot :), az volt az amerikai menü, de abból ettünk úgyis a legkevesebbet, mert volt minden a szusitól a tacóig, meg a gulyásig! Tényleg minden finom volt, de lehet, hogy nem jól ettünk mindent. Láttam olyat ugyanis, hogy szedte a tányérjára valaki a húst, ette, ette, erre odaült mellé a “gyártó” és szólt neki, hogy dehát ezt nem is így kell enni, ehhez itt a taco, arra kell tenni a húst… Szóval, lehet, hogy én is lemaradtam valamiről. Nagyon meglepett pl egy gőzöm nincs honnan származó kaja. Úgy nézett ki, mintha pirított prézli lett volna a tálban, pár karika hajszálvékony szalámival. Az is megvolt sütve egy kicsit. De hogy ehhez mit lehetett volna enni??? Nem tudom. Tartottam tőle, hogy a keleti kaják nem fognak ízleni, de amit megkóstoltam, az mind jó volt. Talán keleti kaja nem is maradt ki nekem.
Ja, keleti.. Megbeszéltük, hogy ki hoz villát. Ott meg az egyik japán csaj mutatta, hogy ő hozott pálcikákat is. Azt az ovációt a keletiek közt! Az összes csíkszemű ezzel evett, és milyen ügyesen! Nem tudom hogy csinálják! (Még a cseresznyéből is pálcikával szedett magának egy marékkal!)
Egyébként, még a délutános csoportban jött elő egy ilyen kártya, hogy mivel könnyebb enni szerintünk, a pálcikával, vagy a villával. Nagyon aranyos volt egy fiatal kínai csaj: természetesen a pálcikával, az csak két ilyen … míg a villának ott van az az öt akármilyen ága. És mutatta a kezét, mint a villát, emelgette, mintha enne, és hát az milyen borzasztó. Az volt a fő problémája, hogy 5!!!

Mikor már nemcsak a kaja, hanem mi is jól megfőttünk, megállapítottuk, hogy milyen vacak volt még a nagyszüleinknek, hisz akkor még nem volt légkondi, nekik nem volt választásuk, mindenképpen el kellett viselni a hőséget. Mindenesetre mi akkor úgy döntöttünk, hogy most már megyünk is haza. Sok-sok fénykép készült, hisz sokan mennek haza a nyáron, van aki végleg. Ősszel nem mindenki lesz ott újra a csoportban. És még egy oklevelet is kaptunk! Eredeti amerikai papírom van a nyelvtanulásról 🙂 🙂 🙂

A héten néztük meg a Made in Hungáriát. Nagyon jól időzítettünk. Bár én annak idején nagy hungáriás voltam, úgy látszik mégsem eléggé, engem is meglepett, hogy Fenyő élt itt kint. A gyerekek most nagyon élvezték ezeket az amerikás beszólásokat a filmből: kint ezt így mondják! Ez még akár félévvel ezelőtt sem jött volna így be nekik! 🙂

Tegnap jött egy programajánlat mára: olyan 100km-re van egy jó kis tó, olyan mint a Balaton, menjünk. Végül a kollektívából egyedül maradtunk, de mentünk. Ott találkoztunk aztán egy olyan családdal, akikkel még a St Patrick napkor, de azóta sem. Most volt időnk kicsit jobban megismerni egymást, most csak mi beszélgettünk. 🙂 Ez a rész jó volt. A tó viszont nagyon nem jött be nekünk (a gyerekek felszólítás nélkül mentek utána fürdeni!!!). Mint az ismerősök ott elmondták, ez egy mesterséges tó, ahogy elnéztük, megállapítottuk, hogy a szegények tava. De nem ez a probléma. Ma éppen “húsleves” volt, amúgy is a tiszta hegyi patakok után (ahol pl a múlt héten is voltunk) már első ránézésre is nagyon zöld volt, de bent aztán már láttuk, hogy tele van szeméttel, mindenféle uszadékkal, holott növényzetet nem is láttunk, honnan jöhetett az a sok gaz?
Nem is bírtuk sokáig, hamar hazajöttünk! (és még kullancsot is hoztam! 😦 )

Holnap még egy nagy bevásárló körút van betervezve a sok pihenésbe, mert aztán hamarosan indulunk. A gyerekeknek is eljön az utolsó nyárisulis hét, nekik is parti lesz csütörtökön. Pénteken már munkaszüneti nap lesz, akkor indulunk egy nagyot kirándulni! Még osztálytárs látogatás is lesz! (egy olyan ismerőst akarunk megkeresni, akivel fősilura jártunk együtt otthon)
Közben a kollégáknak még el kell repülniük a másik amerikai gyárba, és csak csütörtökön késő este érkeznek vissza. Másnap meg hajnalban indulunk! Nem lesz egyszerű!

Nem programok, csak úgy érdekesség: amikor bekerültem ebbe a délelőttös csoportba, egy japán csaj mellé kerültem. Hamar kiderült, hogy nagyjából egy szintű a tudásunk, egy tempóban tudunk haladni, kb két nap után már figyeltünk is rá, hogy egymás mellett üljünk. Hamar megbeszéltük, hogy a gyerekekink ESOL-en vannak a nyári suliban. Kérdeztük is egymást, hogy melyik sulikban vannak a gyerekek, de ugye a jó kis kiejtésünk miatt elsőre nem, csak többedikre esett le, hogy a middle schoolban egy csoportban vannak a gyerekeink. Aztán megkérdeztem a gyerekei nevét is, és ahogy itthon mondtam az enyémeknek, akkor meg kiderült, hogy a másik gyereke is együtt van a mieinkkel az elementaryban. Ennek nagyon örültünk, utána ő már figyelte is a családomat, ott a sulinál látta a férjemet, a gyerekemet.. másnap mindig lelkesen mesélte. (Ő -a japán – mindig hamarabb lelépett óráról, mert náluk ő ment a gyerekekért. Nálunk meg az apák, nekik esett útba, mi anyukák meg így végig ott lehettünk a suliban)
Még ezt is tudtuk fokozni. A how old are you? kérdésre is olyat mondott.. me to! És a foglalkozásra is csak ennyit kellett mondanom! 🙂 (Igen, címcsere is megvolt!!!)

Majdnem elfelejtettem. A héten valahogy mesélősebb kedvűek voltak a gyerkőcök, többet hallottunk a napi programokról. Mit csináltatok ma, mi volt ma a suliban – áhh semmi, csak játszottunk. Mit játszottatok? Hát olyat, hogy leültünk, így tapsoltunk, úgy mutogattunk… És kiderült, hogy akkor pl a hét napjait mondogatták a kis mondókájukban. A másik héten meg azért csináltak kék kutyát, meg piros macskát, mert a mesében is így szerepeltek, és azt is eljátszották. Szóval még mindig nem vagyunk igazán elégedettek, mert még mindig nem mernek megszólalni a gyerekek, azért kiderült, hogy sokkal többet tanultak ők, mint ahogy mondják – de észre sem veszik, annyira játszanak! Ez meg tulajdonképpen tök jó!