Hú de, jaj de…

2009-02-22

Hát most már ijesztően közeledik ez az indulós nap… Ennek megfelelően elég pörgős is lett a hétvége.
Pénteken még lazák voltunk, még egy buliba is elment a gyerek. Sőt, még szombaton is küldtem apát a csapattal, addig szánkózzanak, míg ez a két centi hó is el nem olvad. Hát nagyon vigyorogva, szép piros pofival (és egy szánkóval szegényebben) értek haza. Nagyon élvezték! Tulajdonképpen szinte ennyi jutott nekünk idén a tél igazi örömeiből (eltekintve a műjégtől), jó, hogy kihasználták. (Valakinek főznie is kellett, ma én nem szánkóztam.) Olvass tovább »


Havas…

2009-02-19

Én mondtam, hogy nem szeretek a hóban vezetni.
Gondoltam, átszaladok a gyógyszertárba, ha már megvan a recept, szedjem végre a gyógyszert is. Elindultam az egyik kereszteződéshez, próbáltam ráhajtani a főútra… Nagyon lassan sikerült volna, de annyi hely nem volt két autó között, hogy én oda felhajtsak – ennyi idő alatt. Olvass tovább »


Ennek mi legyen a címe???

2009-02-18

Pénteken még azt hittem, hogy a farsangi csipszezés miatt volt gondunk hajnal 2-kor… Akkor már a lavórt mostam a gyerek után. De hétfőre már többen folytattuk a sort. Annyira büszke vagyok pedig rá, hogy az én gyerekeim milyen ritkán betegek, hát ezt a vírusos vacakot meg minden évben elkapjuk akár többször is. Olvass tovább »


Minek annyit tanulni?

2009-02-15

Konkrétan ez a kérdés hagyta el csemetém száját ma reggel… Aranyos, nem?
Már csak 15 iskolás napunk van, ő a kb 13 vizsgából nagyjából másfelet tudott le eddig. Hát akkor tényleg minek tanulni?

Mi is volt még ezen a héten? Olvass tovább »


Micsoda pörgés!

2009-02-10

Ma valahogy nem voltam igazán a topon. Semmit nem értettem, vagy legalábbis félreértettem. Na, meg ahhoz képest, hogy nyugis napnak indult, egyáltalán nem az lett… Délelőtt pedig csak itthon ment a meló. De ma valahogy ezerrel. Jött úgy kb 26203 emailem, egyszerre kb 5 ablakban hatan-heten dolgoztunk msn-en, meg még a munkafelület, szinte füstölt már a gép (és én még kispályás vagyok a kolléganőmhöz képest). Olvass tovább »


Röhej!

2009-02-09

A tegnapi tavaszból mára tél lett… reggel már volt 3 hópehely a kertben, rögtön el is ment az áram, ahogy ez itt nálunk szokás! A francos szünetmentes csipogása ébresztett hajnalban. Pedig de tudtam volna aludni még! 🙂
Azért a gyerekek élvezték, reggel elég nehezen értünk oda az oviba! Csak kicsit ázott el a nadrág alja, a nagy hótaposástól! Még jó, hogy akkor kihasználtuk azt a pár percet, délre már csak a latyak maradt. Bár egy hóembert még valahogy összekapartak abból a kevéske hóból is! Olvass tovább »