Anyának lenni…

nehezebb, mint diáknak! 🙂
A saját vizsgáimat jobban viseltem annak idején, mint most a gyerekeimét. A hétvégén már kifejezetten hisztis voltam. Lassan befejezzük, lassan készen leszünk, még ismételhetünk is, gyakorolhatunk is. Lassan!
És én ettől kikészülök. Mert a hétvége az nem azért van, hogy tanuljunk, és különben is már tanultak ma, mit akarunk mi még. Ja, hogy hétvégén órákig is lehetne, nemcsak félórát?
Szóval komoly vitáink vannak, mire végre kézbe kerül a könyv. Viszont mire idáig eljutunk, az én gyomrom már totál kivan. 😦

Hóhelyzet

Hétfőn reggel havas tájra ébredtünk. Meglepetésemre a sulikat viszont nem zárták be. Így a gyerekek elmentek a busszal, én ideültem a leveleimhez és már itt is volt a másik anyuka pársorosa… Ő már megjárta a repülőteret, nem szívesen menne most a suliig. Aztán jött a következő, hogy már jobbnak látszik a helyzet, mehetünk mégis. Szóval összekészültünk a többiekkel is, hogy akkor mindenki megy suliba, melóba. A buszok elmentek, indulunk mi is. Egészen az első kereszteződésig. 🙂

Megint egy héttel kevesebb!

Illetve nálam kettővel… Egészen szerdáig abban hitben voltam, hogy még 6 hét és megyünk haza. Aztán szerdán a suliban számolgattam a heteket, és csak 5 jött ki. Már magam elé raktam a naptárat, újra és újra számoltam… akármit csináltam, 5 lett az a 6! Tehát még annál is közelebb van a hazaút, mint ahogy én gondoltam!

Ennek a hónapnak is vége!

Nagyon repül az idő. Hallottuk, olvastuk, hogy otthon micsoda hóhelyzet van. Itt nincs. Egyik nap kicsit (sokkal) hidegebb van, másik nap kevésbé, de más bajunk nincs szerencsére. Pedig talán már kedden ijesztgettek az osztálytársak, hogy hamarosan hószünet lesz megint. De hát itt is minden csatorna mást mond – úgy néz ki -, most az nyert, aki csak hideget jósolt. Így aztán nem örülhettek a gyerekek, mentünk minden nap suliba. (Bár a nagyja már azt is felfogta, hogy újabb hószünet esetén már tanévhosszabbítás lesz májusban, azt meg nagyon nem akarják, így inkább most mennének be!)