Már megint vége egy hétnek

2010-08-30

Otthon alakulnak a dolgaink. A mi házunk már rendben, majd a többit megcsináljuk, ha hazamentünk (kert újratelepítést, alsó szintet – ezt még úgyis be akartuk fejezni, de sosem ez volt a legsürgősebb), mamánál még hadiállapotok vannak, de ott is javuló a tendencia. Mire hazamegyünk, meg sem ismerjük majd a házat, környéket, minden új lesz!

Olvass tovább »


Újra a padban én is…

2010-08-27

Az olvasás ezen a héten is megy gőzerővel… naponta cserélik a könyvet a sulikönyvtárban, este rájuk kell szólni, hogy menjenek már aludni, reggel rá kell szólni a kicsire, hogy induljon már a suliba, tegye le a könyvet!
Olvass tovább »


Úgy utálok olvasni!

2010-08-23

Ezt milliószor elmondta nálunk talán az összes gyerek…
Ahhoz képest, hogy már Boribonokat is mindet megvettük, aztán Micimackóból, Rosszcsont Petiből, nem is tudom, milyen mesekönyvekből is ezer volt nálunk, minden este 2-3-4 mesét el kellett mondanunk! Sőt! A magyar népmesék annyira hiányoztak itt tavaly, hogy az amazonon rendeltünk egy ilyen könyvet, csak 3 mese van benne, de azt már tudták is kívülről, annyit olvastuk.
Az ifjúsági sorozatok is szépen gyűltek otthon, nem ért véget a mesénél a történet. Előfordult, hogy a sorozat 1-1 része, csak 1 napig tartott, másnapra már jöhetett a következő rész… Olvass tovább »


Második nap

2010-08-19

Ezt le kell írnom… ha nem látom, el sem hiszem!
Először is helyesbítenem kell. A tegnapi biológia házi mégis annyi volt, hogy melyik tantárgy foglalkozik az élővilággal.
(Amiből több kérdésre is válaszolt tegnap, az a matek volt) Ma hazahozta az ügyesen megoldott házival a füzetet. Hangsúlyozom: 9. évfolyamon vagyunk!!!! Olvass tovább »


Első nap az iskolában

2010-08-18

Bizony, itt tegnap véget ért a vakáció, ma már suliban volt a banda. Azt nem tudom, hogy miért, de tegnap még nem kellett menni, pedig a tanári értekezletek is csak a múlt hétre vannak beírva a naptárba.
Na, ezért nem reklamáltak a gyerekek, hogy csak kedden kezdenek! Olvass tovább »


Vakáció – utolsó hét 2.

2010-08-15

Pénteken elég zsúfolt lett a nap. Már sajnos csörgött a vekker is, kora reggel. A hatodikosoknak gyakorló napjuk volt. Reggel már rendesen jöttek értük a sulibuszok, már szülők nélkül kellett menniük az iskolába. Ott összeterelték őket (meg jól meg is fagyasztották a bandát), elmondták a tudnivalókat, kaptak még két kiló papírt a fontos infókkal, aztán buszra rakták ismét a gyerekeket és már jöhettek is haza. Olvass tovább »