Magántanuló

Ez volt a legnehezebb ebben az egész “nyaralásban”. 4 olyan tanévünk volt, amikor vizsgáztak a gyerekek, ráadásul az első év teljesen felesleges lett, mert nem tudtunk akkor kijönni, a következő tanévben mentek megint rendesen otthon a suliba. Tapasztalatszerzésnek azért jó volt.

Amíg otthon voltunk, addig a következő módszerrel dolgoztunk: gyerekek rendesen mentek iskolába, délelőtt haladtak a többiekkel, feleltek, dolgozatot írtak, ugyanúgy, ahogy az osztálytársak. Délután megírták a leckét, megtanulták az aznapi anyagot, aztán pihi. Később elővettük újra a tankönyvet és olyan anyagokat kezdtünk tanulni, amit a többiek majd később fognak. Előre kiszámoltuk, hogy hány hetünk van még az indulásig, ez alatt kb hány anyagot vesznek még át a suliban és az ezt követő anyagoknak estünk neki esténként. Kétszer is úgy jött ki, hogy kb. 6 hetünk volt az április-májusi tananyagra. Ahogy az a blog elején is olvasható, küzdöttünk este is, hétvégén is, nagyon sok energiát emésztett. Ahogy készen voltunk egy fejezettel, mentek a gyerekek külön beszámolni, dolgozatot írni, kinél hogyan kellett. Olyan tantárgy is volt, ahol csak egy vizsgára kellett bemenni már akkor is.

Aztán kijöttünk végre. Itt eleinte elég nehéz volt a suli, mivel semmit nem értettek a gyerekek, így nagyon klassz volt, hogy nem kellett más tanulással foglalkozni. Mi úgy gondoltuk, hogy itt semmi más nem számít, csak az angol, nem vártunk el semmi különös eredményt, sőt nem is nagyon törődtünk az iskolai dolgozatok sikerével, sokáig mi magunk is alig értettük akár a bizonyítványokat is. Szóval az volt a megállapodás, hogy itt minden óra angolóra, angolt tanulnak a matekon, a törin, a science-en (ez a fizika, kémia, biológia együtt), és természetesen az ESL-en (ennek ellenére voltak 100% feletti eredmények is néhány dolgozatnál, olyat is mondtak róluk a tanárok, hogy valamit jobban csinálnak, mint az amerikaiak). Itthon viszont tanultuk a magyarországi anyagokat, az volt a nagyon fontos, hogy azokból jól felkészüljenek, a képességeikhez mérten a lehető legjobb eredményeket produkálják. Úgyhogy szeptember körül, ahogy megjöttek otthonról a könyvek, megvolt az esti program. Kb 7 hónapunk volt arra, hogy az egész tanév anyagát átvegyük, bár az csak novemberben derült ki, hogy egész éves anyagból kell készülnünk, mert visszajövünk még egy évre. Mindannyian a suliban, munkahelyen voltunk egész nap (itt több időt töltenek a gyerekek az iskolában, mint otthon), volt aki 7-től 3-ig, volt aki 9-től 4-ig, majd még ezután ültünk le a magyar tankönyvek fölé. Aztán ahogy közeledett a hazautazás ideje, úgy tanultunk egyre többet hétvégén is.
Azt kell elképzelni, hogy akkor, amikor más már csak levágja magát a tv elé, vagy olvas, vagy már készül a lefekvéshez, mi még az asztalnál görnyedünk és tanulunk. Tanév elején még csak-csak van egy kis lelkesedés, de később… a legkisebb volt az első olyan gyermekem, akit én tanítottam írni, olvasni szerencsére már tudott. Őt még nagyon feldobta az elején a sok siker, az új betűk, a számok, de aztán pont ebbe fáradt is bele, hogy már megint írni kell, és írni kell és írni kell. Akkor kitaláltuk a jutalmazási rendszert, szerencsére ez jó motiváció volt. (A szép+jó lapokra jöttek a piros pontok, 3 piros pontért egy matrica járt, 5 matricáért pedig járt egy falra ragasztott nagy kép, nálunk egy béka.)
Az volt mindig a legnehezebb az egészben, hogy egyáltalán elkezdjék, ilyenkor aztán jöttek a viták, veszekedések, néha még a fenyegetések is. Mi magyaráztunk, segítettünk, igyekeztünk minél jobban megtanítani mindent, de azért gyakran megkaptuk, hogy nekünk könnyű, ők azok, akiknek mindezt meg is kell jegyezni, elő is kell adni sikeresen! (Valahol igazuk van, nekik még ezeken az eredményeken sok múlik, nekik nagyobb a tét!)

Nem vagyunk mindenben tanárok. Hiába tudjuk magát az anyagot, néha nehéz volt megtalálni azt a módszert, amivel a legkönnyebben át tudjuk adni a lényeget a gyerekeknek. Nem véletlenül tanulnak annyit a tanárok is, nem mindegy, hogy matekot kell magyarázni vagy egy történelem leckét megbeszélni. Előfordult, hogy erre is elment sok-sok idő, míg megtaláltuk a legérthetőbb magyarázatokat.
A mi gyerekeink elég jól megélnek az órán hallottakból. Mire ott mindent megbeszélnek, kérdeznek, felelnek, ismételnek, összefoglalnak, ők már nagyjából tudják is, otthon már csak egy kis plusz kell ehhez. Így, hogy nem jártak be iskolába (mármint a magyar iskolába), ez mind kimaradt, nem tudtak órai élményekre, tapasztalatokra támaszkodni, mert ilyen nem volt. Persze cserébe, addig próbálkoztunk újra és újra minden tárgyból, amíg tényleg meg nem értették, erre egy osztálynyi gyerek között nincs esély. Rengeteg videót néztek meg kémiából, fizikából, akár több kísérletet is láthattak, mint az órán láttak volna, de egyiket sem élőben.
Időnként az előfordult, hogy itt is hasonló anyagot tanultak és az volt az összes feladatunk, hogy lefordítsuk az angol kifejezéseket magyarra, de általában ehhez még hozzá kellett tenni valamit, általában nem volt elég az amerikai anyag a magyar vizsgákra akkor sem, ha ugyanaz volt téma.

Én magam az érettségin kerültem először ilyen helyzetbe, hogy egyszerre készülni több tárgyból, több tanárnak beszámolni a nagy mennyiségű anyagból. Szerencsére amíg otthon voltunk, addig lehetőségük volt a gyerekeknek kisebb agadokban is beszámolni, ezzel egy kis rutint összeszedni. A 2010-es volt a leghúzósabb vizsgázás, mert akkor csak 3 hetet töltöttünk otthon, ennyi idő alatt az összes tantárgy egész éves anyagáról kellett számot adni. A legnagyobb csemeténknek énekből, tesiből, hittanból, rajzból is kellett vizsgáznia, míg a kisebbeknek kevesebb tantárgyból kellett így, mint az előző években.
A legkisebb gyermekünk még nem volt 8 éves és már vizsgázott. Szegény, az első előtt nem győzött futkosni a wc-re, annyira izgult. Az első beszámoló elég volt viszont ahhoz, hogy megnyugodjon, a következők előtt már tudta, hogy nem eszik meg, az anyaggal tisztában van, azokra már könnyebben indult el.
Attól függetlenül, hogy a többiek már gyakorlottnak számítottak, már többedszer csinálták végig a procedúrát, tavaly ők is izgultak azért egy kicsit, mert valami újdonság mégis volt abban, hogy ennyi mindent kellett tanulni egyszerre. Egy kicsit rosszabbra sikerültek a bizik, mint a korábbi tanévekben, ettől egy kicsit csalódottak voltak, de próbáltuk nyugtani őket, sokan szeretnének ennyire “gyenge” bizonyítványt. Különben is, biztosan volt olyan tantárgy, amiből ők kapták a legjobb jegyet! 🙂
Így, hogy már túl vannak ezeken az éveken, nagyon fiatalon ennyi vizsgán, már ennek is tudjuk a jó oldalát. A későbbi tanulmányaik során sokkal több tapasztalattal készülhetnek majd a vizsgákra, mint a korosztályuk többi tagja, talán már kialakult a saját módszerük is az ilyen típusú felkészülésre, a beszámolókra.

Ezzel együtt is, sok olyan új élményt gyűjtöttek, gyűjtöttünk itt, amit otthon nem tudtunk volna. Sok energiát igényelt tartani a lépést a magyar iskolával is, de így is megérte. Teljesen új szemlélettel fognak visszatérni. Itt megszokták, hogy feketék, fehérek, tarkák együtt ültek egy osztályban. Itt láttak mozgássérültet, értelmi fogyatékost (különösen, hogy a külföldieket is hasonlóan kezelték a “nyelvi fogyatékosság” miatt), akik ugyanúgy jártak iskolába az egészségesekkel egy osztályba, ahogy mi is. Láttak egészen más stílusú iskolákat, oktatást, Amerikáról is tanultak nagyon sok történelmi, földrajzi adatot, a kultúráról már nem is beszélve. Egyáltalán nem tervezett hatásként olyan magyarságtudatot szedtek itt össze, amire otthon tanítani sem tudtuk volna őket. Büszkék arra, hogy magyarok, állítják, hogy sokkal jobb otthon, és szerintük Magyarország az egyik legszebb ország. (Szerintünk is!)