Hétvégi kiruccanások

Összejött, szép időnk volt hétvégén. Sőt! Nagyon szép!
Szombaton délelőtt még a szokásos, farmos, hazatelefonálós programunk volt, de délutánra már látnivalót terveztünk be. Van egy rakás olyan csoda a közelben, ami negyedóra alatt megtekinthető, körüljárható, viszont utazni kell egy-másfél órát. Ezért már úgy próbálkozunk, hogy akkor menjünk ilyen helyekre, amikor van ott valami rendezvény is. Most találtam egy “Music Festival”-t, gondoltam, akkor itt a lehetőség, most érdemes elmenni, most majd lesz egy kis nyüzsgés is, most biztosan több lesz a látnivaló is.
Hát ez most nem jött be. Odaértünk, elmentünk jobbra. Ott csak egy nagy “kavicsot” találtunk – amúgy emlékmű – rajta egy tábla, hogy itt is pont járt Lewis és Clark, ezenkívül körben mindenfelé vizek. Kis folyók, nagy folyók, még egy kis mocsár is akadt. Jaj, meg találtunk egy teknőst is. Hétfőn is láttunk egyet az út közepén, akkor is megálltunk, lefényképeztük, az egy jó nagy példány volt. Most egy sokkal kisebbre akadtunk a fűben.

Rájöttünk, hogy most azt a torkolatot is sikerült megnézni, amit hétfőn nem, igaz, hogy pont a másik partról, tehát így jó messziről, de végülis megvolt! 🙂

Azért elmentünk balra is, ott van a visitor center (látogató központ), már a parkolónál gyanús volt, hogy itt most nem nagyon lesz tömeg, nem igazán lesz más program sem, ennyit a fesztiválról. A bejárat előtt ült egy zenekar az árnyékban, körülötte pár széken egy-két lelkes néző. Bent egy hegedűst találtunk, meg egy ötperces kiállítást. Még az épület mellett lehetett megnézni egy tábort, ott is bohóckodtunk egy kicsit, aztán jöttünk is haza.

Vasárnap volt egy repülő-show. Már tavaly is ott voltunk a mamával, és tetszett annyira, hogy elmenjünk újra. Most nagyon korán mentünk, órákkal a nyitó előtt. Így még minden műsort megelőzve végignéztük a kiállított gépeket. Találkoztunk magyar ismerősökkel, velük együtt hüledeztünk… hogy a kecskeméti repülőnap mennyibe kerül, ez meg ingyen van. Hogy itt mennyi gép van (ott nem tudom mennyi), ezek mekkorák, milyenek… Szóval van egy kis különbség a két ország között. Pont ezért is gondoltuk úgy, hogy ki kell használni, amit lehet meg kell nézni. Mondjuk mi nagyokat vigyorgunk az öntudatukon, büszkeségükön, de van aki pont ezt bírja bennük.
Azt például élvezném, ha így lehetne tanulni, tanítani otthon a törit, ahogy itt most elmondták, hogy… hunyd le a szemed, képzeld azt, hogy 1941. van. A második világháború első Amerika ellen irányuló lövése decemberben dördült el Pearl Harbornál. És ekkor már zúgtak is a vadászgépek az égen, már jöttek is a lövéshangok, aztán a szirénák, robbantak a bombák, hatalmas füst volt mindenfelé. Perceken keresztül ment a “mese” és közben “élőben” láttuk a háborút. Biztosan könnyebb megjegyezni!

Egyetlen bajunk volt, rettenetesen meleg lett, égetett a nap, árnyék meg nem jellemző a kifutó pályák közelében. A tömeg próbált behúzódni a nagy gépek szárnyai alá, de annál azért jóval több ember volt, nem sokan fértek el alatta.
Mivel már kezdett pirosodni a bőrünk, már jól megsültünk, nem vártuk meg a műsor végét, pedig pont az a mozgalmasabb. Azért így is jó sokat láttunk! Mutatom!

Estére még egy kis vacsit is összedobtunk. A múltkor nagyon ízlett a gyerekeknek a buffalo wings (tavasszal szórakozott velünk a tanárunk, hogy Amerikában a bölények is tudnak repülni? – buffalo: bölény/bivaly, wings: szárnyak -, pedig nem. 🙂 Valószínűleg Buffalo városból származik ez a recept). Szóval próbáljuk meg mi is ezt a csirkeszárnyat!
Végül abban maradtunk, hogy a wings legalább stimmelt, szárnyakat ettünk, de ízben egészen más lett. Igaz, nem is eredeti recept alapján dolgoztunk. Lehet, hogy kellene keresni egy eredetit?

UI: Mondtam már, hogy hogy mondják az Amerikában élő magyarok a HR-s munkatársat?
Személyzetis (így magyarul). 🙂